Header
”Hattyú siklik tova,
evez, mint őrült a víz alatt.„

Biográfia

portre
Ostorházi Bernadett 2014-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. Gyakorlati évét a székesfehérvári Vörösmarty Színházban töltötte, ahol a következő évben már társulati tagként lépett színpadra többek között Moliére: A fösvény - Élise, vagy Presser/Sztevanovity/Dusán: A padlás - Süni szerepében. A Vörösmarty Színházon kívül független produkciókban is szerepelt. A Fehér Balázs Benő rendezte Hitgyógyász női főszerepét alakította az Átrium-Film Színházban, illetve a Forte Társulat Irtás című darabjában, mely 2014-ben elnyerte a Színikritikusok díját „A legjobb független színházi előadás” kategóriában. Színházi pályafutása mellett több hazai filmben és sorozatban is feltűnt. Főszerepet játszott a Pappa pia című filmben valamint a Kapitány Iván rendezte A láthatatlan seb című TV-filmben. Nemzetközi karrierjét 2014-ben kezdte a brit BBC Fleming című mini-sorozatában játszott szerepével. 2015-től Londonba helyezte át székhelyét, de továbbra is vállal szerepeket Magyarországon. 2019-ben a hongkongi mozikban volt látható a Su Ren Te Gong című akciófilmben, illetve az Instagramra készült Eva.stories című holokauszt témájú rövidfilmben, mely bemutatása óta számos Nemzetközi díjat nyert el. “Nem félek negyven méter mélyen úszkálni akár cápákkal és polipokkal, de ne erőltess, hogy nyáron a szabadban reggelizzek, mert kétségbeesetten félek a darazsaktól…"

Szerepek

Film / TV

Babtiste s2 (BBC)
Kata
dir: Hong Khaou
Eva Stories
Agnes
r. Mati Kochavi
Su Ren Te Gong
Scarlet
r. Alan Yuen
Pappa Pia
Mara
r. Csupó Gábor
Oltári Csajok
Viki
r. Végh Zoltán, Ors Koblicska, Kinizsi Ottó
A láthatatlan seb
Zita/Zsófia
r. Kapitány Iván
Fleming: The man who would be Bond
Ilsa
r. Mat Whitecross
Munkaügyek
Évica
r. Márton István

Színház

Di and Viv and Rose
Lead – Di
White Bear Theatre – London
r. Robyn Hoedemaker
Helen Edmundson: Irtás
Madeleine
Forte társulat,
r. Horváth Csaba
Moliere: A fösvény
Élise
Vörösmarty Színház,
r. Hargitai Iván
Presser G/Sztevanovity D: A padlás
Süni
Vörösmarty Színház,
r. Lendvai Zoltán
Dosztojevszkij: A félkegyelmű
Alekszandra,Varja
Vörösmarty Színház,
r. Hargitai Iván
Brian Friel: Hitgyógyász
Grace
Átrium Film-Színház,
r. Fehér Balázs Benő
Móricz Zsigmond: Pillangó
Marótiné
Vörösmary Színház,
r. Horváth Csaba
Kander/Ebb: Kabaré
Sally, Kost
Szfe, Nemzeti Színház,
r. Alföldi Róbert
Ibsen: Peer Gynt
Solvejg
Szfe,
r. Zsótér Sándor
Carlo Gozzi: A kígyóasszony
Cherestani
Szfe,
r. Zsámbéki Gábor

Fotók

Videók

Showreel
Showreel
Singing reel
Singing reel

Kapcsolat

Profilekép

Ostorházi Bernadett

© Copyright 2016, készítette Fribbit